Barbi
bbarbi.bsky.social
Barbi
@bbarbi.bsky.social
Holnap névnapom. Megmostam a hajam, kifestem a körmöm, holnap pedig felteszem a legszebb sminkem, hogy jól is nézzek ki.
December 3, 2025 at 5:06 PM
K: nagyon fáradtnak tűnsz. Látszik, hogy kivagy teljesen.
Én: ah, pedig most aludtam is.
K: nem, inkább olyan, mint akiben nincs már semmi.

Hát ja. Elég üres vagyok.
December 3, 2025 at 3:07 PM
De menő így
December 3, 2025 at 1:02 PM
3 órát aludtam az éjjel, stresszes nap volt, plusz egész nap hányinger gyötört, de ma avokádós lipotis szendvicset ettem (bár tudnám a kalóriát) vacsira salit, és edzettem is. Pedig nem vagyok jól.
December 2, 2025 at 5:32 PM
Azt mondta a kollégám, hogy az irodában én vagyok a legperverzebb. Ki akartam kérni magamnak, de ah, legalább végre valamiben én vagyok a legjobb.
December 2, 2025 at 10:00 AM
Nagyon gondolkozom, hogy vegyek egy sétálópadot, csak fogalmam sincs, hova teszem. Már amikor nem használom.
December 1, 2025 at 12:34 PM
Ma szabin vagyok még, tegnap szülinapon voltam, ahol szétcsaptam magam. Pl nem emlékszem, hogy hogy mentettem le egy tavalyi képet amit nem pasi küldött nekem 🥴 negyed 10-ig aludtam, jol megbaszódok majd holnap reggel negyed 6-kor
December 1, 2025 at 9:14 AM
Tavaly 3 adventi kalendáriumom volt, idén egy sincs 🥲
December 1, 2025 at 9:08 AM
Valaki azzal tölti a vasárnap reggelét, hogy próbál bejutni az instagram fiókomba. Az elmúlt hetek történései miatt van tippem. Jó lenne ha a gyerekével foglalkozna és nem velem.
November 30, 2025 at 7:53 AM
Még mindig a tegnapi nap hatása alatt vagyok, ahhoz képest, hogy végigbőgtem a délután, hát hogy végződött 🥺🥰 de jó, hogy nem maradtam itthon.
November 29, 2025 at 5:16 PM
Sz: Barbi, őt ismered.
Bérczesi Robi: szia!
Én:
a close up of a cat with the words ( heavy breathing ) on the bottom
ALT: a close up of a cat with the words ( heavy breathing ) on the bottom
media.tenor.com
November 28, 2025 at 10:46 PM
De jól tettem, hogy összeszedtem magam és elmentem 🥺
November 28, 2025 at 10:44 PM
“Vigyázz Barbira” 🥰🥺
November 28, 2025 at 10:26 PM
Mikor végigjöttem a karácsonyi vásáron, nem is sejtettem, hogy mindjárt kivel fogok ott sétálgatni 🫣
November 28, 2025 at 7:32 PM
Szétbőgtem magam délután, most összeszedem magam, és elmegyek arra rohadt koncertre.
November 28, 2025 at 2:30 PM
Úgy érzem magam, mint akit utoljára választanak be a csapatba, de mégis elsőnek ütik ki.
November 28, 2025 at 11:33 AM
Annyira belefáradtam, hogy mindenkinek csak második opció vagyok (ha vagyok egyáltalán). És annyira fáj. Elfáradtam teljesen.
November 28, 2025 at 11:19 AM
Semmi kedvem nincs a mai koncerthez, úgyhogy az se biztos, hogy elmegyek.
November 28, 2025 at 10:37 AM
Tegnap (is) összekaptam a nempasimmal, nem is értem magam, miért foglalkozok vele. Nem akarok tőle semmi komolyat, mégis mostanában csak összeveszük mindenen. Van elég bajom, minek tetézem plusz. És csak felbasz és felbasz. Ráadádul leginkább a másik srác miatt.. aki hiába jött vissza, nincs itt.
November 28, 2025 at 9:05 AM
Olyan iszonyatosan dühös vagyok.
November 27, 2025 at 8:23 PM
Ha nekik van problémájuk, legyek elérhető, fordítva viszont? Na azt nem.
November 27, 2025 at 7:52 PM
Hát nem találom a szavakat.
November 26, 2025 at 4:54 PM
Ma két éve jobbra húztam valakit, match lett, aminek örültem. Nem akartam egyből írni mert aznap programom volt. Mégis megtettem, és akkor keveset ugyan, de nagyon jót beszéltünk. Ma meg megyek pszichológushoz, javarészt miatta.
November 26, 2025 at 5:10 AM
Oké hogy elsőre féltem menni a pszichológushoz, na de hogy még most is
November 25, 2025 at 5:45 PM
Ma lenne apa 65 éves 🖤
November 25, 2025 at 4:32 AM